Amikor vakolásra kerül a sor, akkor számos lehetőség közül választhatunk, nem csak a vakolat különböző tulajdonságai, hanem megjelenés tekintetében is. A King Stone termékei lehetőséget biztosítanak arra, hogy különféle textúrájú végeredményt kaphassunk aszerint, hogy mely módszer mellett tesszük le végül a voksunk.

vakolatot Bár már a 18. században is gyakoriak voltak a mészhabarcs vakolatú paraszti házak a mezővárosokban, polgári falvakban, a vakolatot igazán csak a 19. században kezdték el használni a paraszti építészetben, gazdasági épületek és lakóépületek falazatainak bevonására. Többféle falazatot is vakoltak: vályog, tégla és kőfalazatokat is. A vakolatminták elterjedésével a vakolat státuszszimbólummá vált.

Gondolta volna, hogy a King Stone Chemicals cég múltja Ciprushoz kötődik? Vagy azt, hogy egy családi vállalkozásból nőtte ki magát, egy olyan nemzetközi cégóriássá, mely több mint harminc éve működik?

ablakpárkány Cégünk egyik profilja az ablakpárkányok forgalmazása. Az ablakpárkány otthoni felszerelése nem olyan bonyolult, mint első ránézésre tűnhet, az alábbiakban ebben próbálunk segíteni vásárlóinknak.

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy téli napon rátekintett a gázszámlájára és nem kívánt értékeket látott, amiért valószínűleg a nem megfelelő hőszigetelés a felelős. Persze általában nem ez jut elsőként eszünkbe, pedig érdemes ilyenkor lakásunk hőszigetelését leellenőrizni és javítani, ha nem szeretnénk, hogy még több pénz ússzon ki a zsebünkből.